Ámen Gyülekezet (Miskolc)
Menü
 
Nagy Kérdések

 
Hitvallás

 
Kiemelt Missziós Partnereink

Baptista Szeretetszolgálat

Kelet-Európa Misszió

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Örök életed van?

Örök életed van?

 



Válasz:

A Biblia mutatja meg a világos utat az örök élethez. Először is fel kell ismernünk, hogy bűnt követtünk el Isten ellen: “mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (Róma 3:23). Mindannyian követtünk már el olyan dolgokat, amik utálatosak voltak Istennek és amik miatt büntetést érdemelünk. Minden bűnünk alapvetően a végtelen Isten ellen van, ezért végtelen büntetést eredményez. “Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23).

 

Viszont Jézus Krisztus, a bűntelen (1 Péter 2:22), végtelen fia Istennek emberré lett (János 1:1,14) és meghalt, hogy kifizesse a büntetést. “Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róma 5:8) Jézus meghalt a kereszten (János 19:31-42), megkapva ezzel a büntetést, amit mi érdemelnénk (2 Korinthus 5:21). Három nappal később feltámadt a halálból (1 Korinthus 15:1-4), ezzel bizonyítva győzelmét a bűn és a halál fölött. “nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre” (1 Péter 1:3).

 

Hit által kell elfordulnunk a bűntől és odafordulnunk Krisztushoz üdvösségért (Apcsel 3:19). Ha hiszünk benne, bízunk abban, hogy a halála a kereszten kifizette a bűneinket, akkor bocsánatot nyerünk és megkapjuk az örök élet ígéretét a mennyben. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) “Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róma 10:9) Az örök élethez vezető egyetlen út a hit Krisztus kereszten elvégzett munkájában! “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9)

 

Ha el szeretnéd fogadni Jézus Krisztust, mint megváltódat, íme egy minta-imádság. Ne felejtsd el, hogy ez az ima vagy bármely másik nem fog megmenteni. Egyedül az tud megmenteni a bűntől, ha bízol Krisztusban. Ez az ima egyszerű módja annak, hogy kifejezd Istennek a hitedet Őbenne, és megköszönd neki, hogy örök életet ad. “Istenem, tudom, hogy bűnt követtem el ellened és büntetést érdemlek. De Jézus Krisztus átvette a büntetést amit én érdemelnék és így hit által bocsánatot nyerhetek. Elfordulok a bűntől és csak benned bízom az üdvösségért. Köszönöm csodálatos kegyelmedet és megbocsátásodat – az örök élet ajándékát! Ámen!”

 
Istentisztelet

Mindenki
Istentisztelete
Vasárnap
16-18-ig.

Miskolc,
Kabar u. 7-9.

 
Gyakori kérdések

 
Elérhetőség

Email:
amengy@freemail.hu

 
Nagy Kérdések

 
Mai Ige

 
Ifjúsági Magazin

 
Közéleti hetilap

 

Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?