Ámen Gyülekezet (Miskolc)
Menü
 
Nagy Kérdések

 
Hitvallás

 
Kiemelt Missziós Partnereink

Baptista Szeretetszolgálat

Kelet-Európa Misszió

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozás

Az Ámen Gyülekezet a világméreteket öltött pünkösdi karizmatikus mozgalom egyik magyarországi egyháza.
Egyháztörténetileg a neoprotestáns felekezetek közé tartozunk. Azt a reformációt kívánjuk folytatni, amely a protestantizmussal elkezdődött, az elmúlt századokban megerősödött, s amely ma is tart. Államilag elismert, Ámen Gyülekezet néven bejegyzett Egyház vagyunk. Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tevékenykedünk.
Istentiszteleteinken központi helyet foglal el az igehirdetés és Isten modern hangszerekkel kísért lelkes dicsérete. Az istentiszteletek ideje alatt korcsoportok szerinti gyermek bibliai foglalkozások, játszóház és bébi-szoba működik. Az istentiszteletek mellett a gyülekezet tagjai hét közben a személyesebb közösség céljából házanként is összegyűlnek. Ezen túl gyermek és ifjúsági programokat, táborokat, kirándulásokat, családi programokat, koncerteket, filmklubot, bibliai előadásokat szervezünk. Vidéken több településen szolgálunk roma közösségek felé. A gyülekezet célkitűzéseinek elérése érdekében annak keretein belül működik az Ámen Szeretetszolgálat és az Életút Alapítvány .

Gyülekezetünk, amellett hogy önálóan bejegyzett "egyház", a magyarországi Agapé Gyülekezetek családjába tartozik.

 

Gyakran feltett kérdések >>

 
Istentisztelet

Mindenki
Istentisztelete
Vasárnap
16-18-ig.

Miskolc,
Kabar u. 7-9.

 
Gyakori kérdések

 
Elérhetőség

Email:
amengy@freemail.hu

 
Nagy Kérdések

 
Mai Ige

 
Ifjúsági Magazin

 
Közéleti hetilap

 

Olvass kritikákat filmes és sorozatos párosokról! Itt biztosan megtalálod a saját vagy leendõ kedvenceidet is!    *****    Az asztrológiai elõrejelzések olyan tendenciákat mutatnak,melyek,nehéz döntéseknél nélkülözhetetlenek. Rendeld meg most!    *****    Az Éjszaka Misztériuma várja régi és új látogatóit újult erõvel, és heti több bejegyzéssel! | Nox Arcana    *****    Simonyi ingatlan Debrecen, Balaton 2019 Sok-sok új eladó ingatlannal bõvült kínálatunk válassza ki az önnek megfelelõt.    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp, 3 éves ajándék elõrejelzéssel, ingyenes konzultációval, csak nálam. Kattints ide!!    *****    Ha te is szereted a Zöld Íjász elbûvölõ szerelmespárját az Olicityt akkor itt a helyed! Mindent róluk és a sorozatról!    *****    A születési horoszkóp az ÚJ ÉV legszebb meglepetése! Ajándékba küldök 3 év elõrejelzést, jó tudni milyen lesz a jövõ!!!!    *****    Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több! -> Popusz    *****    családi pótlék utalása 2019 - dátumok, kifizetések, idõpontok az utalásról itt:    *****    MOVIE-NIGHT -> ÚJ FILMES OLDAL NYÍLT <- MOVIE-NIGHT    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskola megnyitja kapuit!    *****    "Ó, én bizony korántsem merném állítani, hogy ismerem a Roxfort összes titkát." /Dumbledore/    *****    THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    SoulSisters/ Nézz be az oldalunkra, ha érdekes cikkre, vagy épp kritikára vágysz. Hangolódj velünk az ünnepekre!    *****    Szereted az ünnepi idõszakot? Már hetekkel elõtte készülsz? Vagy legszívesebben elkerülnéd? Mondd el!    *****    RIZLINGDAYS BLOG ! MAKEUP, STUDY TIPS AND ALLDAYS FOR YOU ABOUT ME    *****    THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték